Enjoy the little things.: november 2016

Ó, mennyi nyomorúságos érzés.
Ma egész éjjel aludtam vagy 1 órát, úgyhogy volt egy csomó időm kattogni, gondolkozni, halálra unni magam. Yey. Persze nem mertem semmit csinálni, mert féltem, hogy felébred mellettem Bécsifiú illetve kint a terrorista nyúl is. Legújabb szokása, hogy hiába van nyitva a ketrece, vagy ki sem méltóztatik jönni vagy bemegy és eszeveszetten cibálja a rácsokat. Érti a fene szegénykémet, pedig hát annyi van foglalkozva őnagyságával, hogy ihaj. Nevelés van, erről le kell szokni.

Annyit sírtam, hogy ~~a könnyeimmel megtöltöttem a kádat, amiben Bécsifiú tisztára moshatja a lelkét.~~ a bal szemem gyanúsan elkezdett begyulladni szóval most gyorsan abba is hagyom a pityergést.
Nem tudom igazából mi a franc bajom van. Végülis 100%-os megcsalás nem történt, csak olyan 60-70. Jó mi? Próbálok tök pozitív maradni. Próbálom felmenteni őt minden bűne alól. Közben meg nem is ezzel van a baj. A baj ott van, hogy engem úgy képen törölt ez az egész, hogy csak fájdalmat érzek, mást nem. Még azért próbáljuk foltozgatni a dolgokat, de én sajnos sok reményt már nem főzök ehhez. Szerelem ide vagy oda, ebből én képtelen vagyok felállni. Nem egó vagy akármi, hanem bizalom. Na, azt baszta földhöz.
Pedig én tényleg, bármire esküszöm, hogy vele elbírtam képzelni az életem békességben, szeretetben. De hát ha nem kellek, akkor nem. Még azt sem lehet mondani, hogy nem kapott meg tőlem mindent és máshol kereste.

Otthon mi lesz velem? Te jó ég! Már a gondolattól fuldoklom, hogy haza kell költöznöm. Karácsony előtt normális munkát találni...pff. De hát valamiből össze kell hozni albérlet pénzt. Elpuhultam én ezalatt a másfél év alatt, az az igazság. Félek, hogy nem bírok majd megállni a két tömzsi lábamon egyedül. De hát ebből is kivakarom magam, mint bármi másból, ugye. ~~De akkor is, kapja be! Bizony!~~ Nem hittem, hogy nekem ezt valaha újból meg kell lépnem. Bakker. Kemény meló lesz.

De legalább otthon ihatok majd kávét. Mert kávéfőző továbbra sincs itt a bécsi lakásban. (Emlékszünk, hogy nyár eleje óta nyígok egyért? ) Bár mondjuk itt már kb. leszoktam róla, mert olyan borzalmas ez a 3in1.

És egy pár kép mert kirándulni még azért eljárunk. Hátha valami helyen megtaláljuk az összetört és szélnek eresztett szerelmünk. Ja, és szeretném megjegyezni, hogy amikor valamilyen kiállítást nézünk meg akkor sok helyen nincs angol felirat (hála az égnek-tudniillik csalok ám, könnyen neki állok inkább az angolt olvasni) és egy csomó-csomót olvasok németül és csomót meg is értek.

Ha meg már német. A tanárommal jól összevesztem, nagy vita árán végre megszabadultam tőle és az energiavámpírkodásától. Ellenben nem találtam normális másikat, akit meg igen, az tök jó próba órát tartott de az éles órára meg már nem jelent meg. WTF? Na mindegy, úgysincs szükség úgyfest tanárra. (Egy perc néma csenddel áldozom, az eddig kurva kínkeserves erőfeszítéseimért, hogy azokat max fél év alatt úgy elfelejtsem, mint a .... Bár majd igyekszem nem elcseszni)

Na, ezeket jól esett leírni. Sűrűbben kéne blogolni.