Próbálom a lelki egyensúlyom valahogy helyre kalapálni. Erővel tessékelem a helyes vágányra. Az életem. Az érzéseim. A gondolataim. Mert tudom, hogy nem jó így.

Szeretem amikor rend van az éléskamrában :D 

Néha megunhatatlannak gondolom. 

Munka az életem jelenleg.

Annyit dolgoztam, hogy az orrvérzésig dolgozni új fogalmat nyert.
De komolyan, 3,5 hét alatt 2x1 nap volt amin pihenhettem (persze nem egymás után). Elég kemény ezen a helyen ez igy, ez már nem csak egy 3* hotel, itt aztán hajtani kell. Emberhiány, Főnök leszar mindent, supervisor előléptetés a nyakamban amit rohadtul nem akarok és nem fogom elvállalni de nehogy kidobjanak.
De februárban a szülinapomon repülök haza és 21 napig otthon is leszek. Hát nem király? De.
Ezen a héten végre most pihenhettem, brilliánsan végig is aludtam a 2 napot és semmit nem csináltamezen kivül. Ki voltam-e merülve.
Most pedig a hét további részében elmaszatolok, de szombattól ismét keményen kell dolgozni.

Sokszor gondolkozom azon, hogy te jó ég, mennyi mindent kéne másképp, okosabban, jobban, megfontoltabban, gyorsabban tennem az életben. De aztán jól bestresszelek rajta és még mérges is leszek, mert elégedetlenedem. Rájövök mindig, hogy 21 vagyok, hova legyek ennél is komolyabb? 21 évesen bőven belefér, hogy nem a legbölcsebben, legkörültekintőbben döntök.

Ezt kéne megjegyeznem végre. 21 évesen és még idősebben is hibázhatok. Nem csinálok sosem semmi baromságot, kisebb hibák, meggondolatlanságok miért ne lehetnének? Na ugye.