Amikor egyedül vagyok esténként, akkor mindig a google segíségével teszek egy sétát Tobermoryban illetve Obanban is.
Mindig nagyokat lélegzem, hátha érzem azt a tiszta levegőt, amit úgy szerettem. Igaz, hogy pár perc alatt keresztül lehet sétálni Tobermoryn, de a kikötőben és a mólón kifejezetten szerettem kávézni. Nézni, hogy a sirályok úszkálnak, lebegnek a vízen, ahogy a tenger jön és megy vagy épp szép kagylókat, kavicsokat keresgélni. Vagy szivecskét rajzolni a homokba és beleírni, hogy hány nap van még hátra a haza útig, aztán hagyni, hogy a tenger elnyelje.

Antiszockodásom az egekben

De már a nyuszis csoportokba sem szeretek nézelődni, mert képesek azon felbaszódni, hogy irtó cukin eszik egy nyuszi epret.
Senki ne egyen semmit, soha, mértékkel sem, mert úgyis meghalunk. Akkor meg már minek.

FÚÚJ.

Az is lehet az én bajom, hogy ezzel az egész felállással nem vagyok kibékülve.
Bécsifiú előtt egészen más volt minden. Ott állt előttem egy 30 éves, aztán egy 25 (kb, szegényeknek már a születési dátumukra sem emlékszem) éves felnőtt férfi és kenterbe vertem, mindenhogy. Erősebb voltam, olyat csináltam mindig amit ők sosem bírtam volna (mondták mind a ketten, hogy ők nem bírták volna a suli-meló kettőst), mindig én voltam aki szervezett, aki bátorított, minden nálam futott össze és egyszerűen nem is volt lehetőség a saját kis puhányságommal törődni, mert nem lehetett. És most?! Nem bírja ki, hogy a legapróbb részletet se tudja, szervez, nála fut össze minden én pedig csak sodródom az árral és kurvára megfulladok. Eddig mindig én nyűgöztem le másokat és most engem nyűgöztek le és nem tudom, hogy hogyan szokás ezt hosszú távon feldolgozni, elfogadni vagy akármit csinálni ezzel, hogy nekem most nem kell megszakadnom azért, hogy a másik figyeljen rám. Hogy csinálják ezt a normálisok?

Sajátos módszerek

Generálj magadnak hirdetéseket a kívánt nyelven. Ha idegesít, hogy nem érted amit a képedbe nyom a net (márpedig engem idegesít) akkor ezzel szépen szoktathatod magad a nyelvhez, szinten tarthatod magad, bővítheted a szókincsed...valamit percenként agyfaszt is kaphatsz, hogy eztmármegintnemértem.

Olyan nincs, hogy nem megy.

Azért vagyok képes még 22.39-kor is tanulni ezt a szart, hogy eltereljem a gondolataim. Azért tanulom ilyen nagyon ezt a szart, hogy ne kelljen többé Bécsifiú nélkül elaludnom vagy az ölelése nélkül eltöltenem egy napot. (ezek a napok a legszomorúbbak.)

Mert ha belegebedek, akkor is megtanulom ezt a rohadék melléknévragozást és ha kell, akkor naponta százszor veszem át a névelőket de akkor is összekeverem de akkor is menni fog.

Helló PMS

Elkezdett dolgozni a nyavalyás, de igyekszem nem hagyni magam.
Alapvetően is egy visszahúzódóbb fajta vagyok de ilyenkor még haragszom is a világra és ez talán nem éppen jó párosítás.
Szeptemberig kéne valahogy még kibekkelni (minimum), ugyanis kb. akkor tudok neki ugrani a nyelvvizsgás biznisznek. Fohászkodom én már mindenhez, ami létezik, csak segítsen.
Néha úgy érzem belegebed az agyam ebbe a sok kimondhatatlan szóba, a vonazatok, az esetek, a kivételek..sok. Nem mondom, hogy utálom, de...szeretni sem fogom annyira még egy jó ideig. Najó, igazából egész jól elvagyok ezzel, inkább csak a helyzetet utálom ami emiatt adódik.
Utálom ezt az érzést, hogy eltunyulok, zárkózottabb leszek, mint valaha voltam és jobban nyomaszt az egész világ, mint ahogy azt bármikor elképzeltem. Sokszor elgondolkozom azon, hogy ez normális-e vagy be kell látnom, hogy segítségre van szükségem, hogy jobb legyen belül...de mindig meggyőzöm magam, hogy elméletileg nincs velem olyan szinten baj, hogy ahhoz már szakember segítsége kelljen. Próbálok fejben nagyon de nagyon résen lenni, hogy minél hamarabb túllehessünk ezen az egészen. Nem mellékesen pedig szeretnék minimálisan sérülni ebben a második lélegzetvételben.

Nagy utazás

Azt meg még nem is mondtam el egyik kedves kis barátomnak sem (höhö), hogy júliusban meg Milánóba fogunk látogatni Bécsifiúval. (iszonyat jó áron voltak a repülőjegyek).

Utálom, hogy úgy érzem magyarázkodnom kellene ezért bárkinek is. Pedig tudom, hogy nem. 

nincs meg

A 20 évem alatt eddig nem hagytam el soha semmit. Erre Londonban elhagytam valahol a kedvenc sapkám, amit még Tobermoryból hoztam. Illetve a nagyobb gond, hogy miután megtörtént a check out Bécsben úgyfest a személyim is köddé vált, ugyanis sehol nem találom.
Legalább a check outig megvolt és nem ott sápadtam le, hogy nincs meg.