Holnap kiutazom Bécsbe kb 2 hétre. Rendbe kell jöjjek, iszonyúan széthullottam. Minden porcikám sajog, minden idegszálam pattanásig van feszülve.

Várom a megváltást. Amikor csak bámbulok magam elé és végre megindulnak a könnyeim és végre, végre valahára könnyebb lesz. Amikor végre végig tudok aludni egy éjjel anélkül, hogy felébrednék arra, hogy iszonyú feszült vagyok és zaklatott, ideges. Amikor a napfényes nappaliban reggel még kicsit elbóbiskodolok csak mert jól esik a kanapén pihenni ahogy rám süt a nap.
Nem érdekel ebben a 2 hétben a nyelv próbálgatása. Saját magam kell ráncba szedni mert baj van, nagy baj és nem maradhat így.

Szeretnék kicsit megállni, nagylevegő nélkül, letenni mindent. Hiányzom saját magamnak, durva, hogy ennyire elnyomtam mindent.

Minden rendbe fog jönni. Újra fogok levegőt kapni. Így lesz, így bizony, mert teszek érte.