Péntek pedig az a nap volt, amikor a német tanárom azt mondta, hogy már csak a passzív szerkezetet kell megtanulnom és igazából a középfokúhoz minden nyelvtani cuccmók le van adva, a legutóbbi feltételes módot kell gyakorolni mert attól a hideg ráz. Na meg ha méltóztatnék megszólalni, akkor akár szeptemberben mehetnék is nyelvvizsgára.
Már csak két fejezet passzív van, 1 fejezet gyakorlás és végeztem életem első német tankönyvével.

A következő már olyan, ami szóbelire készít fel.

Néha tényleg úgy érzem, hogy belegebedek ennyi tanulásba, ennyi baromságba és jön az érzelmibazdmeg állapot, hogy nekem ez nem megy, minek erőltessem. De azért egészen sokszor érzem azt, hogy jó érzés ezt az egészet végig csinálni.

Kedden reggel pedig repülünk Londonba és úgy be vagyok sózva, mint még soha. Glasgow előtt nem voltam ilyen izgatott. Annyira vágyom azt a levegőt ami ott van, a beszédet, hogy értsem a körülöttem lévőket, hogy idegen nyelv de én értem, a sok különlegesség, mindent. Remélem vasárnap Bécsifiú fel tud erőszakolni majd a gépre. Már most fáj a szívem, hogy haza kell jönnünk onnan.