Nem azt mondom, hogy megvisel a dolog, de az egész méhem kompletten begyulladt és a medencémben a nyirokcsomók is bedagadtak de eléggé.

Ennek tetejébe menstruálok is, amúgy.

Talán joggal mondhatom, hogy a nem létező tökeim is tele vannak mindennel.

Vasárnap hozzuk vissza a cuccaim Bécsből.

Elveszek az élet süllyesztőjében.

A kisnyúl kalandjai

Muszáj megmutatnom ezeket a képeket! Egyszerűen nem bírok betelni a cukiságával.

Lemaradtam

Annunciata!

Lemaradtam a meghívós dologról pedig szeretnélek olvasni! :)

Rosszabbul viselem az itthoni létet, mint gondoltam.

Bravó?

Take a deep breath. You'll be okay.

Ó, mennyi nyomorúságos érzés.
Ma egész éjjel aludtam vagy 1 órát, úgyhogy volt egy csomó időm kattogni, gondolkozni, halálra unni magam. Yey. Persze nem mertem semmit csinálni, mert féltem, hogy felébred mellettem Bécsifiú illetve kint a terrorista nyúl is. Legújabb szokása, hogy hiába van nyitva a ketrece, vagy ki sem méltóztatik jönni vagy bemegy és eszeveszetten cibálja a rácsokat. Érti a fene szegénykémet, pedig hát annyi van foglalkozva őnagyságával, hogy ihaj. Nevelés van, erről le kell szokni.

Annyit sírtam, hogy a könnyeimmel megtöltöttem a kádat, amiben Bécsifiú tisztára moshatja a lelkét.  a bal szemem gyanúsan elkezdett begyulladni szóval most gyorsan abba is hagyom a pityergést.
Nem tudom igazából mi a franc bajom van. Végülis 100%-os megcsalás nem történt, csak olyan 60-70. Jó mi? Próbálok tök pozitív maradni. Próbálom felmenteni őt minden bűne alól. Közben meg nem is ezzel van a baj. A baj ott van, hogy engem úgy képen törölt ez az egész, hogy csak fájdalmat érzek, mást nem. Még azért próbáljuk foltozgatni a dolgokat, de én sajnos sok reményt már nem főzök ehhez. Szerelem ide vagy oda, ebből én képtelen vagyok felállni. Nem egó vagy akármi, hanem bizalom. Na, azt baszta földhöz.
Pedig én tényleg, bármire esküszöm, hogy vele elbírtam képzelni az életem békességben, szeretetben. De hát ha nem kellek, akkor nem. Még azt sem lehet mondani, hogy nem kapott meg tőlem mindent és máshol kereste.

Otthon mi lesz velem? Te jó ég! Már a gondolattól fuldoklom, hogy haza kell költöznöm. Karácsony előtt normális munkát találni...pff. De hát valamiből össze kell hozni albérlet pénzt. Elpuhultam én ezalatt a másfél év alatt, az az igazság. Félek, hogy nem bírok majd megállni a két tömzsi lábamon egyedül. De hát ebből is kivakarom magam, mint bármi másból, ugye. De akkor is, kapja be! Bizony!  Nem hittem, hogy nekem ezt valaha újból meg kell lépnem. Bakker. Kemény meló lesz.

De legalább otthon ihatok majd kávét. Mert kávéfőző továbbra sincs itt a bécsi lakásban. (Emlékszünk, hogy nyár eleje óta nyígok egyért? ) Bár mondjuk itt már kb. leszoktam róla, mert olyan borzalmas ez a 3in1.

És egy pár kép mert kirándulni még azért eljárunk. Hátha valami helyen megtaláljuk az összetört és szélnek eresztett szerelmünk. Ja, és szeretném megjegyezni, hogy amikor valamilyen kiállítást nézünk meg akkor sok helyen nincs angol felirat (hála az égnek-tudniillik csalok ám, könnyen neki állok inkább az angolt olvasni) és egy csomó-csomót olvasok németül és csomót meg is értek.

Ha meg már német. A tanárommal jól összevesztem, nagy vita árán végre megszabadultam tőle és az energiavámpírkodásától. Ellenben nem találtam normális másikat, akit meg igen, az tök jó próba órát tartott de az éles órára meg már nem jelent meg. WTF? Na mindegy, úgysincs szükség úgyfest tanárra. (Egy perc néma csenddel áldozom, az eddig kurva kínkeserves erőfeszítéseimért, hogy azokat max fél év alatt úgy elfelejtsem, mint a .... Bár majd igyekszem nem elcseszni)

Na, ezeket jól esett leírni. Sűrűbben kéne blogolni.

Klosterneuburg

Klosterneuburg II. Sajnos nem jutottunk be.

Blumengarten-Hirschstetten

Schönbrunn

Na hát ezt a képet ide bírom csak berakni. Na mindegy. Tehát a szőrös terrorista nyúl épp birodalmi szemlét tart. Ofkorsz a ketrec tetejéről.

Schönbrunn II

Tényleg minden oldalról próbálok én pozitívan állni ehhez az egészhez. Tényleg próbálom megszeretni ezt a várost és megfelelően felfogni, de úgy érzem, hogy nem megy. 1 éve vagyok itthon pontosan és nem érzem úgy, hogy haladtam volna előre.
Két naponta borulok ki, esténként vígasztalhatatlanul sírok Bécsifiú vállán és még csak meg sem tudom indokolni, hogy miért.

Valamit csinálni kell, mert ez nekem már túl sok. Na de mégis mit? Haza nem költözhetek, itt ez lesz velem, a nyelvtudásom meg még a béka feneke alatt lubickol és napról napra rosszabbul érzem magam.
Juhú?

Kicsit sikerült beleőrülnöm az elmúlt hónapokba.
A tanulással egyáltalán nem úgy haladok, ahogyan azt én elképzeltem. Nagyon csalódott vagyok, hogy még a decemberi nyelvvizsga időpont sem lehetséges, mert annyira szét lett barmolva minden. Persze, utólag vagyok okos csak, de hát amikor benne van az ember egy új dologban, akkor még nem látja, hogy mi van elcseszve. Most még ilyen utolsó utáni szusszanásokkal kinyögöm a maradék pár tételem, aztán pihenőt fújok. Persze szinten tartás az lesz, de egy hét vagy kettő pihenés lesz az agyamnak.(Ugyanitt: német nyelvtanár kerestetik, aki nem 5000/60perc tarifával dolgozik).

Amúgy is nehéz idők közelegnek, Bécsifiú sokat lesz távol. Áprilisig bevállalt teszt meneteket az új vonatukkal, így őrület várható és fejetlenség. Fura dolog ez, de mégis annyira örülök neki, hogy ennyire szereti csinálni és ilyen jó benne. Hát ilyen egy mozdonyvezető barátnőjének lenni.

Nem tudom, hogy mások hogyan csinálják azt, hogy csak otthon vannak én nem dolgoznak. Személy szerint én egyre jobban megőrítem saját magam. Képtelen vagyok leülni és pihentető dolgokat csinálni anélkül, hogy fejben ne a német házimon/másnapi teendőkön/akármi más tennivalón kattogjak. Nem hagyok magamnak időt magamra. Mindent előbbre veszek, pedig nem mindig kéne. Kéne mennem többet várost nézni, sétálni stb.
Nagy szívfájdalmam, hogy amióta haza jöttem Skóciából, szégyen szemre egyetlen könyvnek sem értem a végére. Mire odáig jutok, hogy a kezembe vegyem a könyvet, már annyira kifacsartam az agyam a némettel, hogy rá sem bírok nézni a könyvre.

Igyekszem összeszedegetni magam, de még fogalmam sincs, hogy hogyan is lehetne.

Addig pedig egy kép a gyönyörű Belvedere-ről. Tőlünk kettő perc sétára.

Berlin

Kedden repültünk reggel.

Gyönyörű pamacs felhős időnk volt

Megyeri híd

Ilyen volt a kilátás a naplementére a szobánkból. Nem bírtam betelni vele. 

Innotrans 2016

Aztán pénteken egy nagyon spéci hálókocsis vonattal haza indultunk. Szombaton reggel pedig Vácon leszálltunk és mentünk Bécsifiú családjához.

A többi pedig..hát nem egyszerű.
Lesz még itt bömbölés dögivel. Én szóltam!

Inkább sms/e-mail/postai értesítőt kérnék arról, hogy nem vagyok terhes. Az egyéb biológiai folyamatoknak pedig előre egyeztetett időpontban lehetne lehetőségük elvégezni a feladatukat.
Nem pedig akkor, amikor épp mennénk Berlinbe várost és kiállítást nézni, sok sétálással. De így legalább görcsölve, hőemelkedéssel meg sírásra görbülő szájjal.

Hátbazmeg de jó fej vagyok magammal, tényleg.

Holnap repülünk Berlinbe. Kíváncsian várom.

Nagy dilenma közepette vagyok. Egy német tanulós csoportban sikerült beszédbe elegyednem pár kint élővel (főleg Ausztriában élőkkel). Azt vitattuk meg, hogy mennyire éri meg egy erősebb nyelvvizsgával kimenni. Elég-e 'csak' egy origó mondjuk.
Minél előrébb haladok a nyelvvizsga projektben, annál haszontalanabbnak érzem. A vizsgán nem hochdeutschot kérnek, nem fogom hasznát venni a tételek 90%-ának. Főleg nem az elején.
Az origót néztem meg még csak, nem tűnik túl nehéznek. Az ÖSD-hez még kéne legalább 3-4 hónap. Ha nem több.
Gondolkozom azon, hogy szépen összeállítgatok egy tisztességes önéletrajzot, motivációs levelet németül és keresgélek, hátha találok valami munkát, hogy élő beszédben is fejlődhessek.
Szeretném visszakapni a régi életem, a régi énem, teljesen kifordít magamból ez a helyzet.

Állandóan ez a kurva német. Annyira hihetetlenül unom és stresszel, hogy már saját magamat kivágnám az ablakon.
Ha Berlinben egészen jól fogom érteni a körülöttem történő dolgokat (nyilván a kiállítás műszaki dolgaiból egy nyikkot nem fogok, hanem úgy inkább a hétköznapibb dolgokat.), akkor nem is tudom mi legyen. Akkor még jobban szeretnék egy egyszerűbb vizsgát letenni és hasznossá tenni magam.

Ünnepélyesen bejegyzem, hogy tegnap elküldtem életem első, német nyelvű jelentkezését egy állásra!

Tök nyominger lett és valószínű, hogy hibáktól hemzseg, de nem érdekel. Láttam egy ajánlatot, kifejezetten magyar nyelvű bébiszittert keresnek pár napra és nem bírtam megállni, hogy ne írjak egy e-mailt.
Tudom nagyon jól, hogy semmi nem lesz belőle viszont tök jó volt, életem első levele ami élesben ment és na. Gyakorlásnak tökéletes volt.

Keveredik és kavarodik.

Próbálom rávenni magam, hogy teljesen hihető legyen nekem, hogy nem is rossz ez.
Zenét hallgatni főzés közben. Tanulás a szép, tiszta lakásban. Szép, színes jegyzeteket készíteni majd megtanulni őket.
Minden okés igazából, csak sosem élvezem a jelent. Mindig előbbre vágyom. Pedig élveznem kéne ezt is, hiszen egyáltalán nem olyan rossz ez.

Aztán novembertől pedig beindul az őrület, Bécsifiúnak nagyon sok időt kell majd Innsbruckban töltenie és ez azt jelenti, hogy heti 2-3 napunk lesz együtt.
Egyszer majd elmegyek vele és amíg ő dolgozik addig én városnézek meg mittudomén, szóval jó dolog is van ebben.

Haza menjek-e oda, ahol egyáltalán nem látnak szívesen vagy feszengjek, hogy itt maradok olyan egyedül, mint a kisujjam..fogalmam sincs. Sosem lesz ez már egyszerűbb.

A nyelvvizsga meg kapja be.

Amúgy meg 9 nap múlva repülünk Berlinbe egy kiállításra ami valószínű, hogy rémes lesz, de az utána következő városnézés tuti jó lesz. Meglepően lelkes vagyok még. (nem tudom mire vállalkoztam.)

Nem tudom mit várok annyira Németországtól, de azt nagyon!

Az emberek furák.

Azt mondják, hogy csináld amit a szíved szerint szeretnél a legjobban. Meg hogy én dönthetek, nem kell mindig másokra hallgatnom.
Aztán megharagszanak azért, mert nem úgy döntöttem, ahogyan azt ők gondolták.

Apró lépés, de nekem fontos.
Amikor lemegyek a boltba és nem találok valamit (ma pl. zsemlemorzsát-elfelejtettem otthonról hozni), akkor ahelyett, hogy elszomorodnék, hogy ezt sem tudom megoldani inkább gyorsan kikeresem a szótárból (mármint telefonos) a szót és megkérdezem az eladót inkább. És aranyosak mert beszélnek hozzám közben, nagyjából értem is de azért azt is megmutatják, hogy pontosan hol találom.

De azért amikor épp helyeselek valamire (pl. szinte megismétlik, hogy mit mondtam nekik. hogy akkor ezt és ezt keresi? én pedig mindig, kivétel nélkül yes-t válaszolok.   :D:D


Megyeget ez.

Amire igazán sóvárogva vágytam/vágyom az most itt van előttem teljes valójában. Itt van előttem hónapok óta, bizonyítja, hogy tényleg ilyenre vágyom igazából.

És mégsem tudok vele mit kezdeni. Na ilyenkor mi van?

Amúgy meg indokolatlan késztetést érzek valami üveg tárgyat jó erősen a földhöz vágni.
Ki érti ezt? Pedig nem is vagyok dobálkozós. Sosem vágtam még semmit földhöz.
Nyilván nem fogok neki állni csapkodni. :D

Amikor magyar beszédet hallunk akkor inkább vagy elnémulunk azonnal, nehogy meghallják, hogy magyarok vagyunk mi is vagy ha Bécsifiútól kérdeznek valamit, akkor ő automatikusan inkább németül beszél nekik.

Borzalmas, hogy mennyi suttyó jutott el Bécsbe. Én abban a hitben voltam, hogy azért valamennyi értékelhető értelmi szinttel rendelkeznek a külföldre kijutott magyarok de ez bizony egy rohadt nagy hülyeség volt részemről.

Amúgy meg itt is eltud küldeni a picsába magyarul a hajléktalannak tűnő emberke, ha nem adsz neki pénzt. 'akkor a kúú'va anyád'

Ehh.

Na akkor újra, előről, hátha jobb lesz.

A napjaim egészen unalmasan telnek. Legfőképp tanulok, főzök, takarítok, néha sütögetek és már el is szaladt a nap. Jövünk-megyünk Bécs-Budapest között. 

Próbálok nem belefulladni a sok apró hülyeségbe amit a mindennapokban generálok magamnak, de nem is olyan egyszerű. Főleg, hogy iszonyú sokat tudok kattogni, ha nem figyelek eléggé. 

Elkezdtem jógázni, vannak kifejezetten szorongásra gyakorlatok, eddig egészen hasznosnak érzem. Megjegyzem, hátha meglátom, amikor otthon vagyunk és gyorsan elteszem a bőröndbe: kéne hozni magammal polifoam-ot vagy valamit, mert ha a sima parkettán bóhóckodom akkor annak pofára esés lesz a vége.

A Kisnyuszi most otthon van 2 hetet, hiányzik a kis töppedt teste, de neki így volt a legjobb. Muszáj volt jönni, otthon nem maradok anyuékkal mert borzalmasan viselem őket a vonatok pedig késtek, sokat késtek. Nem mertem kitenni őt több órás késéseknek. Otthon is jó helye van, áskálódhat a friss szalmában, szaladgálhat és kap sok finom szénát és zöldséget. Azért már várom, hogy szétszeretgessem a kis pamacsot.

A tanulással pedig ismét (még mindig?) hadilábon állok. Pedig itt van bennem a tudás vágy, az, hogy szeretek a friss, tiszta lapokra okosságokat írni, szeretek egy bögre kávéval ülni és memorizálni, szeretem ha a házimmal bíbelődhetek...de egyszerűen nem jók a módszerek és kiölök belőlem ezt az egészet. Hiába igyekszem, nem nagyon tudok ezen változtatni. Az idei évre minden valószínűséggel el is felejthetem a nyelvvizsga dolgot amiért iszonyúan fáj a szívem. El sem tudom mondani, hogy mennyire nagyon szeretném már ezt a lépcsőt magam mögött hagyni. De azért még szorgosan teperek, hátha nem veszett fejsze nyele.

Hát...valahogy így.

Pedig ma tényleg nagyon akartam írni egy hosszú, képekkel teli érdekes posztot.

Amikor reggel hulla kómásan olvasgatom a híreket, hogy Katinka megnyerte a harmadik aranyát is, én pedig arra nem vagyok képes, hogy reggel normálisan felébredjek..

Pedig ma még otthonról hozott kávém is van, tehát egy szavam nem lehet. Ámbár kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz kávéfőzőnk a lakásban. 2 hónapja vitatkozom ezügyben egyenlőre eredménytelenül. Béna vagyok-e?

If you lose someone but find yourself, you won.

Annyi minden történik egymással párhuzamosan, hogy csak kapkodom a fejem és még így is kevés.

Próbálok jól hozzáállni a dolgokhoz  (na de mi a jó?) és hagyni, ahogy amit az élet elém sodor azt át tudjam lépni nem pedig elhasalni benne.

Amikor egy hurrikán tombol benned...akkor visszafogni magad és felnőtt, érett ember módjára kezelni a helyzetet...na hát az kurva nehéz.

Italy

Minden napra jutott valami ziccer, de végülis teljesen jó volt. Oda és vissza is repültünk ami külön tetszett. Az viszont kevésbé, hogy Milánóban hagyták a feladott poggyászunkat, amiben minden ruhám benne volt. Pár nap múlva meghozták ugyan, de elég kellemetlen volt. 

Szóval Milánóban szálltunk meg egy nagyon szép hotelben, imádnivaló volt a kilátás. Pont a Central pályaudvarra nézett a szoba, az ablakhoz volt egy kis beülő, pont oda fértem nyújtott lábbal, imádtam.

Santa Margherita, ahogy kilépünk az állomásról.

Santa Marherita. Volt ám fancy strand, de azt nem fényképeztem le :D

Aztán jártunk Velencében is. Persze nem vittem magammal alapvetően hosszúnadrágot, mert gondolta a fene, hogy szmötyis idő lesz. Így esett meg hát az, hogy Velencében vettünk egy igazán kényelmes és csinos farmert. Azóta azt imádom.

Milánó-Dóm

Ellátogattunk Como-ba is. Hangulatos kis hely.

A távolban azok bizony havas hegycsúcsok. Eszméletlen volt látni ezt. És az a tiszta levegő...

Relax, life goes on.

Már csak napok kérdése és érkezik sok szép kép Olaszországból, ugyanis ott jártunk egy egész héten át.

Utána pedig Puszogi, a hős kisnyúl ivartalanodott.

Aztán holnap pedig indulunk vissza Bécsbe, a kisnyúllal együtt és kissé izgulok, hogy miként és hogyan fogja viselni a töppedt ezt az egészet. Bár, ha olyan laza lesz, mint a műtétje után, akkor igazán megnyugodhatnék.

Ma pedig ezt láttam a repülőről, miközben az eszem egészen máshol és máson járt.
Iszonyú nehéz nem kattogni.

Get lost and find yourself.

Nincsenek szavak.

Ha létezik bármilyen felsőbb erő, akkor az legyen szíves megóvni az életem további részében a szenvedő férfiaktól. (azoktól, akik úgy szenvednek, hogy az másoknak elmesélve igazából vicces, de amikor te csinálod végig akkor még egy halvány kis mosoly sem nagyon jelenik meg az arcodon)
Köszönöm.

I literally have no motivation to save myself.

Érik bennem egy elhatározás. Ha az egy hét pihenős nyaralós móka után sem érzem jobban magam, nem lesz érezhető javulás magammal akkor bizony elkezdek szakembert keresni.

Jelenleg nem érzem úgy, hogy tudnám kezelni, irányítani vagy bármit is csinálni ezzel az egésszel, ami rajtam ül. Nem megy, kevésnek érzem már ehhez magam.

Beszélek erről majd Bécsifiúval, hogy neki mi a véleménye, hogyan látja a helyzetet, várjuk-e meg a teljes kiköltözést és akkor hátha össze tudom magam szedni egyedül vagy hogy is legyen.

Addig is erősítem magamban, hogy nem gáz ez. Nem rossz ez. Ahhoz is kell erő, hogy ne fojtsak el mindent, hanem inkább legyűrjem és ha ehhez kell egy kis segítség, az attól még nem rossz dolog ez.

Annyi de annyi kimondatlan szó van bennem, hogy inkább kisírom magamból őket. Nem tudom elmondani annak, akinek kellene, így mást nem tudok csinálni. Végülis jobb, mintha teljesen elfojtanám.

Amúgy meg, hogy álljon néhány szó az utókornak a Kisnyúlról..már Bécsbe is 80%-ban készen van a kis helye, nemsokára Bécsinyuszi lesz, részben.

Közben pedig érzem, hogy a még egy adag bőrt húzok le magamról csak mert úgy látom szükségesnek. Pedig érzem, hogy nem klappol ám ez, érzem, hidd el, de who cares, én megcsinálom. Várom a pofont az élettől ezért.

Képekben

Valami asszem eltört bennem elég mélyen.  Minden esélyem megvan arra, hogy van egy csuda jó gyomor fekélyem. Viszont most már csak jobb lehet.

Gödöllő

Sopron felé

Sopron felé

Bécs

Bécs

Bécs Oberdöbling

Salzburg. Abban a várban voltunk fent, ami látszik.

Salzburg fentről.

A szomszéd kerületi (mármint otthon, Magyarországon) csoportba kiírta egy nő, hogy eladná az 5 éves bolognese kutyusát, mert szarul állnak anyagilag és a szíve szakad meg, de kell a pénz.
Na most ha még szarabbul fognak állni -ne adja az ég, de megeshet- akkor a gyerekét is eladná? Mert a szervkereskedők tudtommal jó summát adnának érte.

Emberek..

Kedd óta vagyok Bécsben és még mindig nem érzem, hogy sikerült volna egészen jóra összeszednem magam. Nem érzem, hogy az agyam befogadóbb lenne a némettel. Nem érzem, hogy van értelme erőltetnem, vért izzadnom vele.
De biztosan kiheverem és tudom, hogy nemsokára jön a jobb időszak. Megígértem, hogy amennyi csak tőlem telik, azt megteszem (és magamban még többet ígértem neki.), és ehhez tartom is magam.

Gondolom ezeket a fancy youtube tornázós videókat nem 40 fokra tervezték, nulla légmozgással.

Amúgy meg fuck logic, de lement rólam majdnem 4 kg és mégis puffancsabbnak érzem magam. (Nem, nem fogyóztam, akkor még tornázni se, ideg volt.)

Még egy Múzeumok Éjszakájáról maradok le. Basszus, lehet soha többé nem fogok hűs nyári éjjelen becsípve egyik múzemról a másikra járni.

Na de reméljük azért de.

Azt sem tudom már megszámolni, hogy hány felé szakad a szívem. Már nem is darabokban van szerencsétlen, hanem elporladt. Mi kell ilyenkor? Technokol vagy stiftes ragasztó, sebtapasz vagy cellux?

Holnap kiutazom Bécsbe kb 2 hétre. Rendbe kell jöjjek, iszonyúan széthullottam. Minden porcikám sajog, minden idegszálam pattanásig van feszülve.

Várom a megváltást. Amikor csak bámbulok magam elé és végre megindulnak a könnyeim és végre, végre valahára könnyebb lesz. Amikor végre végig tudok aludni egy éjjel anélkül, hogy felébrednék arra, hogy iszonyú feszült vagyok és zaklatott, ideges. Amikor a napfényes nappaliban reggel még kicsit elbóbiskodolok csak mert jól esik a kanapén pihenni ahogy rám süt a nap.
Nem érdekel ebben a 2 hétben a nyelv próbálgatása. Saját magam kell ráncba szedni mert baj van, nagy baj és nem maradhat így.

Szeretnék kicsit megállni, nagylevegő nélkül, letenni mindent. Hiányzom saját magamnak, durva, hogy ennyire elnyomtam mindent.

Minden rendbe fog jönni. Újra fogok levegőt kapni. Így lesz, így bizony, mert teszek érte.

I need you to love me a little louder today.

Vajon mindenki szorong legalább annyira, mint én?
Más is sokat sír? Rossz időszakban akár minden éjjel?
Más is fáj a gyomra ha feszült? Más sem tud enni? Normális ha eszem aztán kihányom és utána jobban érzem magam?
Másnak is nehéz nem bántania magát? Más sem tud boldog és elégedett lenni?
Más is ébred úgy, mintha egész éjjel az izmai görcsben lettek volna a testén mindenhol?
Más is ébred az éjjel közepén ziláltan, feszülten?
Más is felébred arra, hogy ő iszonyúan feszültnek érzi magát és így nem megy?

És persze, erről beszélni kellene valakivel de iszonyúan nehéz. Kevésbé ijesztő kérdések hallatán is elkezdenek aggódni, kérdések hada érkezik felém és inkább hazudok én bármit de hagyjanak a kiváncsi szavaikkal. Nem tudok válaszolni a kellemetlen kérdésekre őszintén, inkább azt mondom, amit hallani szeretnének, mert tudom jól, mit akarnak hallani és hogy miként tudom kivágni magam egy ilyen helyzetből. Nem vagyok hülye csak vannak napok, amikor kevésbé kezelem jól ezt a hiperszuper érzékenységet és olyankor kicsit jobban kell szeretni. Meggyógyul valaha a lelkem?

Szörnyen érzem magam, amikor szóba kerül Bécsifiú egyik barátja ( ő ) nekem pedig csak az tud pörögni az agyamban, hogy egyszerűen likvidálni kéne, akárhogy.
Szerencsétlen a puszta létezésével is nagyon idegesítő tud lenni. Remélem soha az életben nem óhajt hozzám szólni.

Azt gondoljuk, hogy nem bírjuk ki aztán valahogy mégis. Na de meddig? Meddig lehet ezt játszani?

Egyszerre érzem üresnek és túlterheltnek az életem.

Lidocain

Kedves Élet/Sors akármi.

Egy hülye köcsög vagy és kapd be, de jó mélyen!

Most igazán nem értem, mit akarsz tőlem. Most épp azt kell megtanulnom, hogy hogyan kell háttérbe helyeznem a vágyaim vagy hogy hogyan borítsak fel magam körül minden biztosat egy teljesen bizonytalan, át nem gondolt hülyeség végett? Legyek hű önmagamhoz vagy tanuljak meg kivárni és megküzdeni a dolgokért?
Kicsit jó lenne, ha segítenél, mert nem értem. Pedig igyekszem.

Tudod a heroinnál meg a fegyvernél is 

Durvább, amikor megerőszakolod a 

Lelkedet, ahogy én teszem, 

És miattad teszem hidd el nekem.

Ma már mindenki fitness edző, ilyen modell, amolyan fotós, séf, lélekbuzerátor, szellemi tanácsadó , terapeuta vagy üzletasszony/ember és hirdetik az igét, próbálnak téríteni, hogy mindenki hülye, kivéve ők.

Én meg bazmeg egy sima, egyszerű ember vagyok, aki próbál hű maradni önmagához és próbál jó ember maradni, amikor egy igazi tajtékzó sárkány tudna lenni.
De ez nyilván nem olyan izgalmas.

El ne felejtsem, hogy Hosszú Katinka videói mennyire motiválóan hatnak rám.
Megnézek újra egyet-kettőt és máris nem érzem akkora szívásnak, hogy kismilliószor hallgatok meg egy hörverstehent, de egy nyikkot nem értek belőle. Inkább hallgatok tovább még egy milliószor és mondom utána szépen, előbb utóbb menni kell ennek.

Amikor egyedül vagyok esténként, akkor mindig a google segíségével teszek egy sétát Tobermoryban illetve Obanban is.
Mindig nagyokat lélegzem, hátha érzem azt a tiszta levegőt, amit úgy szerettem. Igaz, hogy pár perc alatt keresztül lehet sétálni Tobermoryn, de a kikötőben és a mólón kifejezetten szerettem kávézni. Nézni, hogy a sirályok úszkálnak, lebegnek a vízen, ahogy a tenger jön és megy vagy épp szép kagylókat, kavicsokat keresgélni. Vagy szivecskét rajzolni a homokba és beleírni, hogy hány nap van még hátra a haza útig, aztán hagyni, hogy a tenger elnyelje.

Antiszockodásom az egekben

De már a nyuszis csoportokba sem szeretek nézelődni, mert képesek azon felbaszódni, hogy irtó cukin eszik egy nyuszi epret.
Senki ne egyen semmit, soha, mértékkel sem, mert úgyis meghalunk. Akkor meg már minek.

FÚÚJ.

Az is lehet az én bajom, hogy ezzel az egész felállással nem vagyok kibékülve.
Bécsifiú előtt egészen más volt minden. Ott állt előttem egy 30 éves, aztán egy 25 (kb, szegényeknek már a születési dátumukra sem emlékszem) éves felnőtt férfi és kenterbe vertem, mindenhogy. Erősebb voltam, olyat csináltam mindig amit ők sosem bírtam volna (mondták mind a ketten, hogy ők nem bírták volna a suli-meló kettőst), mindig én voltam aki szervezett, aki bátorított, minden nálam futott össze és egyszerűen nem is volt lehetőség a saját kis puhányságommal törődni, mert nem lehetett. És most?! Nem bírja ki, hogy a legapróbb részletet se tudja, szervez, nála fut össze minden én pedig csak sodródom az árral és kurvára megfulladok. Eddig mindig én nyűgöztem le másokat és most engem nyűgöztek le és nem tudom, hogy hogyan szokás ezt hosszú távon feldolgozni, elfogadni vagy akármit csinálni ezzel, hogy nekem most nem kell megszakadnom azért, hogy a másik figyeljen rám. Hogy csinálják ezt a normálisok?

Sajátos módszerek

Generálj magadnak hirdetéseket a kívánt nyelven. Ha idegesít, hogy nem érted amit a képedbe nyom a net (márpedig engem idegesít) akkor ezzel szépen szoktathatod magad a nyelvhez, szinten tarthatod magad, bővítheted a szókincsed...valamit percenként agyfaszt is kaphatsz, hogy eztmármegintnemértem.

Olyan nincs, hogy nem megy.

Azért vagyok képes még 22.39-kor is tanulni ezt a szart, hogy eltereljem a gondolataim. Azért tanulom ilyen nagyon ezt a szart, hogy ne kelljen többé Bécsifiú nélkül elaludnom vagy az ölelése nélkül eltöltenem egy napot. (ezek a napok a legszomorúbbak.)

Mert ha belegebedek, akkor is megtanulom ezt a rohadék melléknévragozást és ha kell, akkor naponta százszor veszem át a névelőket de akkor is összekeverem de akkor is menni fog.

Helló PMS

Elkezdett dolgozni a nyavalyás, de igyekszem nem hagyni magam.
Alapvetően is egy visszahúzódóbb fajta vagyok de ilyenkor még haragszom is a világra és ez talán nem éppen jó párosítás.
Szeptemberig kéne valahogy még kibekkelni (minimum), ugyanis kb. akkor tudok neki ugrani a nyelvvizsgás biznisznek. Fohászkodom én már mindenhez, ami létezik, csak segítsen.
Néha úgy érzem belegebed az agyam ebbe a sok kimondhatatlan szóba, a vonazatok, az esetek, a kivételek..sok. Nem mondom, hogy utálom, de...szeretni sem fogom annyira még egy jó ideig. Najó, igazából egész jól elvagyok ezzel, inkább csak a helyzetet utálom ami emiatt adódik.
Utálom ezt az érzést, hogy eltunyulok, zárkózottabb leszek, mint valaha voltam és jobban nyomaszt az egész világ, mint ahogy azt bármikor elképzeltem. Sokszor elgondolkozom azon, hogy ez normális-e vagy be kell látnom, hogy segítségre van szükségem, hogy jobb legyen belül...de mindig meggyőzöm magam, hogy elméletileg nincs velem olyan szinten baj, hogy ahhoz már szakember segítsége kelljen. Próbálok fejben nagyon de nagyon résen lenni, hogy minél hamarabb túllehessünk ezen az egészen. Nem mellékesen pedig szeretnék minimálisan sérülni ebben a második lélegzetvételben.

Nagy utazás

Azt meg még nem is mondtam el egyik kedves kis barátomnak sem (höhö), hogy júliusban meg Milánóba fogunk látogatni Bécsifiúval. (iszonyat jó áron voltak a repülőjegyek).

Utálom, hogy úgy érzem magyarázkodnom kellene ezért bárkinek is. Pedig tudom, hogy nem. 

nincs meg

A 20 évem alatt eddig nem hagytam el soha semmit. Erre Londonban elhagytam valahol a kedvenc sapkám, amit még Tobermoryból hoztam. Illetve a nagyobb gond, hogy miután megtörtént a check out Bécsben úgyfest a személyim is köddé vált, ugyanis sehol nem találom.
Legalább a check outig megvolt és nem ott sápadtam le, hogy nincs meg.

-

Szomorú és számomra érthetetlen szituációkba keveredem mostanság.

Először a legjobb fiú barátom (6-7 éve ismerjük egymást) kezdte a cirkuszt, mielőtt kimentünk Londonba, írtam neki, úgyis rég beszéltünk, mivel a barátnője kb. megtiltotta neki, hogy velem beszéljen (wtf1). Szóval emberünk eléggé kikelt magából, aminek következtében a fejemhez vágta, hogy mióta Bécsifiú van nekem, azóta elvagyok szállva magamtól (hogymi?) illetve volt Skócia (bazz, nyaralni mentem oda, komolyan) most London, közben mentünk Sopronba, Szombathelyre is..szégyeljem magam, mert ő örül neki, hogy Ozorára kijut, nemhogy külföld. (Jelzem, hogy Sopronban szállásunk volt és mivel előtte jöttem haza Skóciából (ahol ugye 3 hónapig nyaraltam biztos) akkor ennyi pihenőt csak megengedhettünk magunkat) meg amúgy, osztrák fizetésből könnyű Bécsifiúnak hepajkodni.
HE? Mikor németet kezdtem tanulni, akkor is veszekedtünk, hogy ugyan miért is állok neki?! Tényleg nagyon földhöz fog vágni, ha ne adja az ég, de mondjuk szakítunk Bécsifiúval akár 1 év múlva, de már lesz egy nyelvvizsgám és kinti munkatapasztalat. Miért bűn nyelvet tanulni?

Aztán folytatta a sort az egyik nem olyan rég megismert (6 hónapja kb) srác ismerősöm aki alapjáraton egészen normális (volt) és miután megérkeztünk másnapra írt egy szép üzenetet amiben az állt, hogy reméli jól szórakoztunk a felesleges pénz költése közben a nagy világban.

Megfejelte ezt az egészet Bécsifiú egyik legjobb (?) barátja vagy mifenéje, amikor ecsetelni kezdte neki, hogy rossz úton jár (mármint Bécsifiú) és hogy pénzen nem vehet boldogságot. Igazából azt tudjuk biztosan, hogy elképesztően (számomra legalábbis az) féltékeny rám, valószínűleg benne az él, hogy elraboltam a barátját (bocsánat) és amennyire lehet, ő pont annyira utál. Köszönni nem hajlandó ha találkozunk, szülinapkor fel sem köszöntött pedig nekem még névnapkor is írni kellett neki (jó, ez már csak az én sérelmem, de basszus, ha a haverom nőjének szülinapja van akkor csak odanyögök ennyit)

Eddig sem bővelkedtem barátokban, sőt. A középiskolaiak elkoptak, a munkahelyiekkel együtt. Aztán még ebből a csekélyből is csappant.
Nem tudom, hogy mi a baj velem. Pedig szeretek beszélgetni (tény, hogy az elején szorongok és csendes vagyok, sajnálom, időre van szükségem és szimpátiára.), beülni random sütizni/kávézni/teázni csak úgy lenni és ezek középsuliban teljesen jól működtek. Csináltunk programokat, kávéztunk meg miegyéb.

Szóval nem tudom mihez kezdjek, hogy értelmes emberekkel tudjam körül venni magam. Nem tudom, hogy mit rontok el, mit csináljak másképp vagy akármi?
Mi a baj velem? Pedig igyekszem.

Londonról

Kedden hajnalban keltünk és Bécsifiú Apukája elvitt minket kocsival a reptérre. Indulás előtt 3 órával kiértünk így, gondoltuk naívan, hogy mivel 2 órával indulás előtt lehet leadni a poggyászt, akkor majd szépen leadjuk és szépen lesz időnk reggelizni. Ennek ellenére indulás előtt 1,5 órával sikerült feladni a poggyászt (kösz, Wizz) aztán az átvilágításnál problémánk adódott. Bécsifiúnak volt egy négyszög kulcs a táskájában amit közveszélyes, terror szerszámnak titulált a szőke hölgyemény, viszont ezt kidobni egyáltalán nem lehet mivel munkaeszköz neki (és ahogy vissza értünk már mennie kellett dolgozni így muszáj volt magunkkal vinni, fene se gondolta, hogy bele kötnek.). Szőkeségünk azt tanácsolta, hogy kérje ki a feladott poggyászunk és tegye bele. Így is lett, én bent vártam a többi cuccal, Bécsifiú intézte. Szegénykémmel közölték, hogy vissza már nem hoznak csomagot (kb 10 perc telt azóta, szóval nem hiszem, hogy olyan nagy kaland lett volna.), így vagy feladunk egy másik csomagot vagy kuka. Óje, így esett meg, hogy cirka 30 ezer forintért jött velünk egy bőrönd. Persze utána sík idegek voltunk a reggeli elmaradt, épp maradt időnk elszaladni mosdóba és már szálltunk is.
Rendben sikerült az út, nem is volt semmi gondunk.
Leszállás után buszra szálltunk, aztán vonatra és már meg is érkeztünk London belvárosába. Kicsit nézelődtünk majd Oyster kártyát váltottunk ki és ebédelni indultunk. Némi problémám adódott az angol beszéddel de ez a későbbiekben egészen jól rendeződött. Bár sok esetben hamarabb vágtam volna a mondatot egyből németül rá, de ennek is csak örülünk.
A szálloda csoda jó volt, patyolat tiszta volt, kényelmes, puha és hatalmas ággyal. Aznap már csak pihentünk ha jól emlékszem.
Másnap, azaz Szerdán metróztunk, buszoztunk. London Bridge, Tower Bridge, Tower előtti sétányon sétálás, Big Ben, Westminster Palace, Westminster Abbey. aztán 17.30ra volt már jegyünk a London Eye-ra.
Csütörtökön Salisbury-be vonatoztunk, onnan busszal jutottunk tovább Stonehenge-re. Nekem annyira nagy élmény nem volt, mivel rettenetesen fújt a szél és már megfájdult a fülem. De tény, hogy szép és érdekes hely, megérte elmenni oda körbenézni.
Pénteken esett az eső, én ezt ki is használtam és fél 11-ig aludtam, szegény Bécsifiú próbált előbb felébreszteni de ocsányul néztem rá és a fejemre húztam a takarót morcogva szóval inkább hagyott. Aznap vettünk Big Bus Tour buszos jegyeket amivel lehet éjszakai túrázni és hajózni, mentünk is egy kört vele. Glasgowban is mentünk városnézős busszal, szerintem maximálisan megérik a pénzüket, bátran ajánlom bárkinek. (El is terveztük, hogy Bécsben is megyünk egy ilyen kört illetve Pesten is kipróbálnánk -kifejezetten kedvező az iker városi jegy ami Bécs-Bp-re vonatkozik)
Szombaton már a délelőttre nem is emlékszem, A délután azzal telt, hogy a Big Bussal cirkáztunk a városban, hajókáztunk a Temzén aztán éjszakai túránk volt (8.30-as kezdéssel, tehát annyira nem volt sötét az elején) libegőztünk az Emirates Air line-nal. Jó későn értünk a szállásra, de megérte, nagyon szép város London.

Aminek nagyon örültem azidő alatt, amit ott töltöttünk, hogy találtunk olyan helyet, ahol a szállodainál jóval olcsóbban tudtunk reggelizni. Nem mindegy, hogy 20 font/fő/reggeli vagy 10 font/2 fő/reggeli. Illetve hogy a pénteki esős nap és a szombati picit hűvös idő ellenére mindig jó időnk volt.
Utaztunk busszal, metróval, overgrounddal, hajóval, DLR-rel, vonattal és mind nagyon érdekes volt. A kedvencünk egyértelműen a DLR lett.
Kerestünk egy jó helyet, ami tőlünk ugyan bő 45 perces útra volt, viszont nagyon finom gyrost adtak és olyan jó volt kipróbálni, hogy máshol hogyan készítik. Glasgowban is kipróbáltunk egy helyet, szerintem ez a mi fétisünk.


Mindent összevetve nekem London nagyon-nagyon <3 annak ellenére, hogy milyen nagyon drága hely.

Nem is tudom mit írhatnék még. Inkább csatolok pár képet.